PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány és az AVON ismét mell mulázs pályázatot hirdet egészségnevelő szervezetek és oktatási intézmények számára

 

Az Emlőrák Gyógyításárét Alapítvány 1993-óta áll az emlőrákos betegek szolgálatában, fő céljai a magyarországi emlőrákkutatás és gyógyítás fejlesztése, szakemberek, szervezetek tömörítése és támogatása, illetve nemzetközi együttműködési lehetőségek feltárása.

 

Az AVON a mellrák elleni küzdelem élharcosaként évek óta küzd azért, hogy felívja a nők és fiatal lányok figyelmét a betegségre, valamint az emlő önvizsgálat és a mellrákszűrések fontosságára. A mellrákszűrések mellett, az emlőönvizsgálat rendszeres és helyes elvégzése is nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy időben felismerhessük a betegséget, ezáltal jelentősen növelve a teljes felépülés esélyét.

Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány és az AVON 2023-ban ismét meghirdeti pályázatát, amely során 20 db egyes mell mulázst adományoz a kiválasztott, jelentkező intézmények számára, ezzel is segítve munkájukat azért, hogy az emlő önvizsgálat fontossága és helyes elvégzésének módja minél több emberhez eljuthasson. A szemléltető mulázs lehetővé teszi az emlő önvizsgálat helyes módjának elsajátítását, amely fontos a mellrák korai felismerése szempontjából. A mellben 5 könnyen és nehezen tapintható csomó található.

A pályázatra olyan egészségneveléssel, figyelemfelhívással foglalkozó szervezetek, intézmények jelentkezését várjuk, amelyek jelentős hangsúlyt fektetnek a mellrák elleni küzdelemre, tevékenységük során lehetőségük nyílik minél több nőt, fiatal lányt edukálni a téma kapcsán, és egy mell mulázs még hatékonyabbá, interaktívabbá teheti munkájukat.

A pályázatra való jelentkezés menete: A legfeljebb 1 oldal terjedelmű, az intézmény tevékenységét és a mell mulázs felhasználását bemutató írásos pályázatokat  az Alapítvány és az AVON a [email protected] e-mail címre várja 2023. 08.18-ig. A nyertesek a mulázsokat 2023.10.31-ig kapják majd meg.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • A pályázó intézmény, szervezet nevét
  • A pályázatot benyújtó személy nevét, telefonszámát, email címét
  • Az egészségnevelő tevékenység rövid leírását

Az AVON mellrák ellenes kampányait Tanácsadói Közösségének segítségével valósítja meg, ezért nagyon fontos a cég számára, hogy megfelelő módon informálhassa őket a megvalósított társadalmi tevékenységéről. Ennek érdekében a pályázatot elnyerőktől szeretnék kérni egy db fényképet annak átvételéről, vagy használatáról.

A pályázatot elnyerők vállalják továbbá, hogy nem értékesítik tovább a mulázsokat, illetve hogy használják az átvételtől számítva legalább két évig.